A Kulturális és Innovációs Minisztérium köszöntötte a 70 éves Szent István Filharmonikusokat
Nemzetépítő munkát végez, és az egyetemes magyar kultúrát erősíti, aki a művészetet, a zenét megismerteti a gyerekekkel, és a tehetséges fiatalokat mentorálja – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkára a 70 éves Szent István Filharmonikusok jubileumi koncertjén szombaton Budapesten, a Zeneakadémián.
További híreink
Devich Márton: „Mindvégig megmaradtam a zene közelségében”
Devich Márton életében gyerekkora óta meghatározó szerepet tölt be a zene. Bár ő maga nem ezt a pályát választotta, zenei tudását kulturális újságíróként és a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek szolgálatában is kamatoztatta. 2016 óta a Bartók Rádió csatornaigazgatója. Fia, Devich Gergely csellóművész, aki a Szent István Király Zeneiskola és Zeneművészeti Szakgimnáziumból indulva jelentős sikereket ért el pályája során, már Istvános növendékként is. Devich Mártont életének fő állomásairól kérdeztük, és arról is beszélgettünk vele, hogy milyen jelentőséggel bír egy fiatal számára egy támogató zenei közeg.
https://papageno.hu/Istvanosok
Elindult a 2025. évi Prima Primissima közönségszavazás
Szavazzon a 2025-ös jelöltek közül a kedvencére!
Ön is segíthet eldönteni, ki legyen idén a Közönségdíjas. Ehhez csupán annyit kell tennie, hogy a 30 jelölt közül kiválasztja a kedvencét, és az ő kódját (csak a kódot!) elküldi SMS-ben a +36-70-707-7000-es telefonszámra december 3-án éjfélig.
olvass tovább