Stephanus bérlet

Online jegyrendelés | Online bérletrendelés

Stephanus II.

2024 november 30 18:00

Giuseppe Verdi már Itália szerte ismert volt, neve egybeforrott a nemzeti operával és az olasz

egység eszméjével, amikor foglalkoztatni kezdte az 1860-as évek végén egy gyászmise terve.  Kezdeményezésére 1868-ban tizenhárom zeneszerzővel egy közös, nagyszabású requiem komponálásába kezdtek Rossini halála évfordulójára, amelynek minden tételét más-más komponista szerezte volna. Miután a kezdeti lelkesedés alábbhagyott és nyilvánvalóvá vált, hogy a szakmai rivalizálás és a gondolkodásbeli különbségek miatt nem fog elkészülni a mű, Verdi a Libera me tétel megkomponálása után, vállalkozó zeneszerző híján, a Dies irae vázlataihoz is nekilátott. Bár kezdetben úgy gondolta, hogy annyi requiem után felesleges még egyet írni, barátjának, Alessandro Manzoninak a halála után maga kereste fel a Milánó város vezetését, hogy felajánlja: gyászmisét komponál az itáliai irodalom kiemelkedő alakja emlékére. Drámai kifejezőereje kapcsán az 1874-ben elkészült művet kritikusai „egyházi köntösbe bújtatott operának” nevezték, ám az valójában több, mint egy újabb Verdi-opera. A Requiem komplex zenei kapcsolatai a komponista kifinomult zeneszerzés technikájáról árulkodik, miközben Verdi zenéje, operáihoz hasonlóan, az emberi érzelmek széles skáláját jeleníti meg a legbensőségesebb pillanatoktól a legszenvedélyesebb érzéseikig.