Istvánosok 3. - Dr. Mendik Péter: „Fontos, hogy ne csak a hivatásomra fókuszáljak”

Nagyon örülök neki, hogy innen tudtam elkezdeni a pályafutásomat. Számomra nagyon erős indíttatás volt, hogy itt lehetőségem volt arra, hogy egyszerre többféle impulzus érjen, és fiatalként megélhessem azt, hogy a zenével és a tanulással foglalkozhatok, és közben készülhetek arra a pályára, amit elterveztem magamnak.

Orvosként kutatói hátterem van. Ha ezt a kutatói attitűdöt, gondolkodást kicsit kontrasztba állítjuk a zenével, az érzelmekkel, az impulzusokkal, akkor szerintem biztos, hogy van különbség a két világ között, de azt hiszem, hogy nagyon jól ki is egészítik egymást. Szerintem ez az iskola szellemiségében is jól megjelent: én mindig otthon tudtam érezni magam az osztályomban, a zenészek között, és inspiráló volt velük együtt alkotni, lenni, barátkozni, beszélgetni.

Az én életemben fontos ez a kettősség, és nekem nagyon fontos manapság is az, hogy a munkámban ne csak a hivatásomra fókuszáljak, hanem mellette meglegyen a lehetőségem arra, hogy találkozzak más impulzusokkal, más szakmákkal, és odafigyeljek a világ rezgéseire. Ebben biztos, hogy a zenei gondolkodás is szerepet játszik: az, hogy kevésbé a kimondott dolgok, a nagyon analitikus megközelítés a fontos.

Fel tudom idézni azt, amikor először beléptem az osztályomba. Nagyon aktív, izgő-mozgó kép van előttem: mindenki valamilyen interakcióban van, mindenki figyel a másikra, aktív zsongás, élet van az osztályban. Engem őszintén megcsapott. Előtte kevesebb lehetőségem volt, meg most is kevesebb lehetőségem van zenészekkel ennyire közelről együtt lenni. Ez a muzikalitás nagyon erősen megérintett, és szép volt azt látni, hogy az osztálytermekben is volt egy-egy pianínó, amikhez szünetekben oda lehetett ülni, akár viccesen valami aktuális zenei dologra reagálni, és ezek részei voltak az osztály életének. Egy egészen új élmény volt akkor, hogy ennyire erősen megjelenik emberek között a muzikalitás, és ennyire ez a kifejező eszközük.

Persze nyitottnak kellett lenni arra, hogy felvegyem a lépést, megtaláljam a közös hangot az osztálytársaimmal, a barátaimmal, mivel sokfajta személyiség találkozott.

A zenében nagyon fontos a párbeszéd, az egymásra figyelés, és azt hiszem, hogy erre a mai napig építek.

Egy probléma megoldásakor fontosak nekem a csapattársaim, azok az emberek, akikkel együtt dolgozom. Itt gondolhatunk a zenére, ahol egy másik kifejező nyelven kapcsolódunk egymáshoz, de gondolhatunk orvosi vagy kutatási problémák megoldására, ahol ugyanúgy meg kell találnunk azt a kapcsolódási pontot, amelyik mentén együtt tudunk dolgozni, és meg kell találnunk a bizalmat a másikban, hogy a saját képességeit a legjobban fogja beletenni a csapat munkájába. Ez szerintem a zenében is megjelenik: bízni kell a másikban. Például ha szóló hangszeren játszom, bíznom kell a zongorakíséretben, hogy az ott lesz, és nem kontrollálhatom mindig. Ez szerintem egy fontos tanulság – ez a fajta bizalom mások iránt és az együttes munkára való képesség.

Amikor megérkeztem az iskolába, már megvolt az az elhatározásom, hogy orvosként szeretnék majd dolgozni. Arra készültem, hogy a felvételi és az érettségi sikerüljön – nekem ez volt a kihívás amellett, hogy én nagyon szerettem volna a zenével foglalkozni, de megvolt, hogy mi az én utam. Akik nekem emiatt fontosak voltak, azok a közismereti tárgyakat oktató tanárok. Sok jó tanárom volt, akiket én közülük kiemelnék, az Juhász tanárnő, aki a biológiaérettségire segített felkészülni, és Komáromi tanárnő, aki a fizika-érettségire segített felkészülni. Nagyon hálás vagyok azért, hogy tudtak a saját idejükből és energiájukból áldozni arra, hogy nekem segítsenek.

https://www.youtube.com/SztIF/Istvanosok