Vavrinecz András a Szent István Filharmonikusok Téli bérletének második koncertjén, 2026. november 7-én lép fel szólistaként a Pesti Vigadóban. A fiatal hegedűművész az István Konziban sajátította el a szakmai alapokat, és jelenleg a Nemzeti Filharmonikusok első hegedű szólamát erősíti. Konzis élményeiről, meghatározó tanárairól és a kamarazenélésről is beszélgettünk vele.

– Mikor kezdődött a kapcsolatod a zenével?

– Már hároméves koromban hegedűt vettem a kezembe, ami nagyrészt annak volt köszönhető, hogy otthon folyamatosan népzene szólt. Az első „hangszerem” egy vágódeszka és egy vonalzó volt. Bár erre én nem emlékszem, de édesanyám mesélte, hogy a deszkát a nyakamhoz szorítottam, és a vonalzót használtam vonóként. Így indult a pályafutásom, és azóta is töretlen a zene iránti elköteleződésem. Hetedikes voltam, amikor Záborszky Kálmán tanár úr javaslatára meghallgatott Polónyi István, aki onnantól kezdve az érettségiig a főtárgytanárom volt.

– Milyen élményeket emelnél ki az István Konziban töltött évekből?

– Nagyon szép emlékeket őrzök a konziból. Ott kezdtem el azt az életmódot élni, ami máig hatással van a mindennapjaimra. Általában már reggel 7 órára bejártunk az iskolába, hogy a 9-kor kezdődő órák előtt tudjunk gyakorolni. Mivel a tanítás este 6 körül ért véget, az iskola pedig 9-ig tartott nyitva, az estéket és a napközbeni szabad sávokat is gyakorlással töltöttük. A szakmai munka mellett a közösségi élet is meghatározó élményt jelentett. Kevés volt az osztály, szinte mindenki ismerte egymást, így egy nagyon összetartó közösség alakult ki. Jó érzés visszaemlékezni az olyan eseményekre is, mint például a hagyományos diáknapi focimeccsek.

– Mennyiben határozta meg a későbbi szakmai életedet, hogy az István Konziban hamar belekóstolhattál a zenekari munkába?

– Akkoriban még nem mértem fel ennek a jelentőségét, de ma már pontosan érzem, milyen sokat tanultam már diákként a zenekarozásról. Sőt, a szakmai alapokkal nem is a konziban, hanem még korábban, zeneiskolásként a Tücsökzenekarban ismerkedtem meg. Megtanultam, mire kell figyelni egy zenekarban, hogyan kell együtt játszani a többiekkel. Ez még természetesen nem a konzis zenekar szintje volt, de rendkívül jelentős volt számomra. Nagyon jól éreztem magam abban a közösségben is, például a nyári táborok Tihanyban felejthetetlen élményt nyújtottak.

– A Zeneakadémián Perényi Eszter volt a főtárgytanárod. Milyen útravalót kaptál tőle?

– Rendkívül intenzív élményt jelentett a vele való közös munka, különösen az első évben. A tanárnő kizárólag a tökéletessel volt elégedett, és addig ösztönzött, amíg ki nem hozta belőlem a maximumot. Ez komoly kihívás volt számomra, de nagyon hálás vagyok érte, mert ezáltal a saját belső igényem is sokkal magasabbra került. Most is úgy vagyok vele, hogy miért érjem be a majdnem tökéletessel, ha tudom, hogy képes vagyok jobban is eljátszani az adott darabot? Természetesen számtalan technikai dolgot is átadott, de a legfontosabb tanítása az a fajta hozzáállás, hogy mindig van hová fejlődni.

– Rajta kívül mely tanáraid hatottak rád leginkább?

– Rengeteget tanultam Varga Oszkártól is, akihez kamarazene-órára jártam egy vonósnégyes tagjaként. Ő nagyon fiatalosan, lendületesen tanít, és nagyszerű érzékkel közelít minden zeneszerzőhöz Mozarttól kezdve Borogyinon át Kodályig. Az óráinak köszönhetően még nyitottabbá váltam, és azt is kitapasztaltam, hogy milyen impulzusokat adhatok a zenésztársaimnak. Emellett Gulyás Márta kamaraórái is zseniális élményt jelentettek. Hozzá már a konzi idején is jártam egy évet, és nem volt kérdés, hogy a Zeneakadémián is szeretném folytatni. Nagyon örültem, hogy ez meg is valósulhatott.

– Jelenleg a Nemzeti Filharmonikusok első hegedű szólamában játszol, és mellette az Era Nova Kamarazenekar koncertmestere is vagy. Mesélnél erről az együttesről?

– Már ötödik éve játszom a kamarazenekarban, amely eredetileg az István Konzi alattam lévő évfolyamából alakult, és a tagok a Zeneakadémiára is együtt jártak. Mostanra már szinte mindegyikünk végzett, ezért azon dolgozunk, hogy minél intenzívebbé tegyük a zenekar működését. Ez persze nem egyszerű, hiszen többen állást keresnek vagy doktori képzésre járnak. Rengeteg diplomakoncertet kísérünk, mert szívügyünknek tartjuk, hogy támogassuk egymást. Engem is az Era Nova kísért a diplomakoncertemen, amiért nagyon hálás vagyok. Nyáron az egyik alapító csellistánknál, Nemeshanyban szoktunk tartani egy fesztivált is, ahol rajtunk kívül számos fiatal zenész is fellép. Nagyon szép emlék köt oda: az egyik koncerten valóban megéreztem, hogy milyen szabadságérzetet tud adni egy kamaramű előadása.

– Merre szeretnél orientálódni a közeljövőben? Az NFZ mellett mennyire jut időd a kamarazenélésre?

– A továbbiakban is szeretném folytatni, mert egyfajta feltöltődést, kikapcsolódást is jelent számomra. Mindig pontosan megtervezem előre a napjaimat, és tartom is magam a „menetrendemhez”. Az NFZ-vel általában délután 2 óráig tart a próba, és a nap hátralévő részét én osztom be. Most elsősorban a vonósnégyesemre, a Wanderer Quartetre szeretnék fókuszálni, amelyet Fóris Zsófival (hegedű), Ludmány Dorinával (brácsa) és Hagiwara Izumival (cselló) hoztunk létre, és igyekszünk minél jobban működtetni. Egyre több lehetőséget kapunk a Zeneakadémiától, például felléphettünk a Klasszikusok vasárnap délután című koncertsorozaton belül.

– A Szent István Filharmonikusok koncertjén viszont szólistaként lépsz színpadra, Mendelssohn e-moll hegedűversenyét fogod játszani. Milyen viszony fűz ehhez a darabhoz?

– Ez az egyik kedvenc hegedűversenyem, de nehéz szavakba önteni, miért áll ennyire közel hozzám: egyszerűen magával ragadó műnek tartom. Még a konzis éveim alatt tanultam meg az első tételét egy vizsgára, és már akkor megfogalmazódott bennem, hogy egyszer a teljes darabot is el szeretném játszani. Bár erre nemrég lehetőségem nyílt Németországban, izgatottan várom a budapesti koncertet is, és nagyon hálás vagyok Záborszky Kálmánnak, hogy szabad kezet adott a darabválasztásban.

https://papageno.hu/Istvanosok