Több mint három évtizedes tanári és bő tízéves intézményvezetői tapasztalattal a háta mögött Makovecz Pál ma ugyanolyan elhivatottsággal áll a Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola élén, mint amikor 1982-ben először ült be az István Zenekarba harsonásként. Az igazgatóval a következő tanév mellett a művészetoktatást érintő kihívásokról, az intézmény megújuló mentori rendszeréről és arról a több mint hetvenéves szellemi örökségről beszélgettünk, amely a mai, felgyorsult világban is szilárd igazodási pontot nyújt a fiataloknak.

– 1991 óta tanít az iskolában, 2015 óta pedig az intézmény élén áll. Ha visszatekint erre az időszakra, melyek voltak a legmeghatározóbb mérföldkövek?

– Az az érdekes, hogy az én első igazán meghatározó élményem még korábbra, egészen 1978-ra nyúlik vissza. Elsős gimnáziumi énektanárom – aki mind a mai napig nálunk tanít – tagja volt az akkori István Zenekarnak, és ő hozott nekünk bérleteket az együttes zeneakadémiai koncertjeire. Egészen az érettségiig hűséges hallgató maradtam, mígnem 1982-ben, éppen a szóbelikre készülve, váratlanul bekerültem az együttesbe harsonásként. A diploma megszerzéséig itt ragadtam, s amikor 1990-ben elindult a szakközépiskola, ez lett az első munkahelyem. Néha az az érzésem, ez egyfajta eleve elrendelés volt.

– Az elmúlt időszak a Szent István Filharmonikusok 70 éves jubileuma körül forgott. Hogyan értékeli a jubileumi évet?

– Gazdag és felemelő időszak áll mögöttünk. Személyesen is különleges érzés belegondolni, hogy annak idején már a 30 éves jubileumi koncerten is jelen voltam. A 70. évforduló sűrű és tartalmas volt a 2024/25-ös tanévet átívelő öt különböző tematikájú jubileumi nagyeseménnyel. Az első a Szent István Filharmonikusok hangversenye a Zeneakadémián, melynek díszvendégét, Kodály Zoltánnét is köszönthettük. Azután volt egy felejthetetlen közös ünnepségünk a Budapest Kongresszusi Központban, ahol a teljes Zenei Műhely, így az Iskola együttesei is felléptek: 707 fő Istvános muzsikus!

Köztük – nem kis büszkeségünkre – a Szent István Király Zeneiskola Szimfonikus Zenekara, amely a kulturális miniszter döntése értelmében 2024-től három éven át viselheti a “Nemzeti Ifjúsági Zenekar” kitüntető címet.

Elindítottuk az Istvánosokról szóló videó- és blogsorozatot, a Szent István Zeneházban pedig emléktáblákat, termeket avattunk a nagy elődök tiszteletére.

– Milyen fejlesztésekkel, szakmai újdonságokkal vagy kihívásokkal vág neki az intézmény az előttünk álló időszaknak?

– Én alapvetően a nyugodt, szerves építkezésben hiszek. Büszkén mondhatom, hogy ez az iskola jelenleg a csúcson van, és ha ezt a rendkívül magas színvonalat tartósan őrizni tudjuk, az már önmagában hatalmas eredmény. Az újdonságok közül két törekvést emelnék ki. Az egyik a mentori rendszerünk újjászervezése, ahová számos kiváló szaktekintélyt vonunk be. A mentor nem a növendék főtárgytanára, így külső, objektív rálátással, személyre szabottan tudja segíteni a diákot a pályaválasztásban és a karrierépítésben. A másik szívügyem a könyvtár és a kottatár fejlesztése, mert fontosnak tartom, hogy a nálunk nevelkedő zenészek sokoldalú, művelt emberekké váljanak. A kottatár bővítését ebben a tanévben befejezzük, a könyvtárat pedig olyan csendes, megnyugtató szigetté szeretném formálni, amely olvasásra csábít.

– Milyen nagyobb koncertek, megmérettetések szerepelnek az iskola együtteseinek naptárában?

– Rendkívül szép évad elé nézünk. Személyesen is nagy izgalommal készülök a szakgimnázium fúvószenekarának hangversenyére, amelyet húsz évvel ezelőtt alapítottam Záborszky Kálmán támogatásával. Ez az együttes már tizenegyedik éve kap önálló, bérletes estet, ami páratlan lehetőség egy iskolai zenekarnak. Idén a koncertfúvós irodalom egyik legimpozánsabb és legnehezebb szimfóniáját szólaltatjuk meg. Rendkívüli élmény látni, hogy bár a legidősebbek évről évre elbúcsúznak és a fiatalabbak lépnek a helyükre, a zenekar játéka mégis folyamatosan érik és emelkedik.

– Az intézmény legendás hagyományokkal rendelkezik, elég Záborszky József örökségére gondolnunk. Hogyan tartható életben ez a tradíció a 21. században?

– A kulcs abban rejlik, hogy a fiatalok ráérezzenek a közösségben végzett munka semmihez sem fogható erejére. Amikor sokan összeadják a tudásukat és az energiájukat, az a közösségben megsokszorozódik – ez olyan felemelő élményt ad, ami messze túlmutat a puszta zenélésen. Záborszky Józsi bácsi öröksége pontosan erről szól: én beleadok egyet, a másik is belead egyet, de az eredmény nem kettő lesz, hanem tizenkettő. A diákok így megtanulják, hogy a saját teljesítményük felelősség is a többiek iránt. Elkötelezett csapatemberré válnak egy olyan korban, amely szinte kizárólag az individuumról és az önmegvalósításról szól.

– A mai fiatalokat számtalan inger éri, s a közoktatási rendszer is komoly kihívásokkal küzd. Hogyan csapódik ez le a zeneoktatásban?

– A diákok túlterheltsége az általános és középiskolákban óriási gond. A magas óraszámok és a tananyagmennyiség miatt sokszor végletekig kimerültek, alig marad idejük és energiájuk a hangszeres gyakorlásra. Nálunk egy iskolai zenekari tagság hetente két próbát és két hangszerórát jelent, ami négy délutáni elfoglaltságot igényel – ezt, embert próbáló feladat összehangolni a mindennapokkal. Bízom benne, hogy a közoktatás átfogó stratégiájában születik majd olyan hosszú távú koncepció, amely érdemben enyhít ezen a nyomáson.

– Összességében optimistán tekint a jövőbe?

– Rendületlenül. Az a csaknem háromnegyed évszázad, ami mögöttünk áll, olyan elképesztő szellemi és morális tőke, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Záborszky József elszántsága és szorgalma, amelyet a fiai vittek tovább, s amit most én folytathatok, olyan élő, organikus közösséget formált, amelyben akkora belső életerő feszül, hogy megállíthatatlanul halad előre.

Makovecz Pál

Makovecz Pál harsonaművész 1964-ben született Budapesten. Felsőfokú tanulmányait a Zeneakadémia Budapesti Tanárképző Intézetében végezte Sztán Tivadar osztályában, ahol 1989-ben diplomázott harsonatanárként. Két évvel később a helsinki Sibelius Akadémián szerzett előadóművészi és művésztanári diplomát. Tanulmányait később fúvószenekari karnagyi diplomával (1994) és intézményvezetői szakvizsgával (2014) egészítette ki.

Pályafutása ezer szállal kötődik a Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnáziumhoz: 1991 óta az intézmény oktatója, ahol kezdetben harsonát és kamarazenét tanított, majd rézfúvós tanszakvezetőként és igazgatóhelyettesként is dolgozott. 2007-ben megalapította a Szakgimnázium Fúvószenekarát, amelyet azóta is vezet, 2015 óta pedig az igazgatói tisztséget is betölti az intézmény élén.

https://papageno.hu/Istvanosok