Istvánosok 13. - Ferencsik János: „Nagyra kell becsülni Záborszky munkáját”

„Édesapám kántortanító volt Tokajban, aztán a testvéreim is majdnem mind muzsikusok, pedagógusok – és hát én is az lettem, 1954-ben, amikor Kodály Zoltán közbenjárására visszaállították a zeneoktatást a középiskolákban. Előtte én profi muzsikus voltam, hegedűs és karmester, de mindig vágyat éreztem a pedagógia iránt, ezért jöttem ide tanárnak. Azt hittem, hogy ez is olyan zenekar lesz, mint általában a középiskolákban szokott lenni – egy diákzenekar.

Amikor ’56 után újra elkezdődött a tanítás, egy óriási lendület volt a gyerekekben: éppen egy Mozart-szimfóniát tanítottam, a kis g-moll szimfóniát. Óriási lendület volt bennük, akkor éreztem meg, hogy

itt valamit lehet csinálni.

Annak az évnek a nyarán megrendeztük az első zenei tábort Balatonszéplakon. A tábornak óriási eredménye lett, mert tulajdonképpen egész nap muzsikáltunk: reggel volt próba, este volt próba. Három hét után már úgy szólt a zenekar, olyan tisztán, olyan csengőn, hogy azt bárki meghallgathatta.”

„Én azt hiszem, mindenki, aki szereti a zenét, annak szeretnie kell az István zenekart, és nagyra kell becsülnie Záborszky munkáját, mert példátlan energiával hozta létre, és példátlan energiával tartja össze az együttest. Aki ismeri a működését, látja, hogy nem olyan egyszerű összehozni ennyi gyereket. Neki nem csak ez a zenekara van, mert ott Tücsökzenekar is van, ahol az apróságok is fújják, húzzák, vonják. Úgyhogy

ennek az embernek csak hálásak lehetünk, hogy ezt csinálja.”