Johannes Brahms: g-moll zongoranégyes Op.25  (Schönberg hangszerelésében)

I. Allegro

II. Intermezzo: Allegro ma non troppo – Trio: Animato

III.  Andante con moto

IV. Rondo alla zingarese: Presto

—

Johann Strauss:

A Cigánybáró operett részletek

• Nyitány
• Barinkai belépő
• Cigánykórus – Fel, fel, az éj véget ér
• Bécsi jókedély

A szép kék Dunánál Op. 314 (kórussal)

Kacagódal

Anna polka Op. 117

Csárdás

Könnyű vér – Leichtes Blut (gyorspolka) Op. 319.

Óra duett

Furioso-Polka Op. 260

Éljen a magyar! (gyorspolka) Op.332

Közreműködik:

Gebe-Fügi Renáta – szoprán

Papp Balázs – tenor

Szent István Király Oratóriumkórus (karigazgató: Záborszky Kálmán)

Műsorvezető: Zelinka Tamás

Vezényel: Záborszky Kálmán

A soknemzetiségű, színes kultúrájú Monarchia miliőjében fogalmazódott meg először a kérdés: mi a magyar a zenében? Bár egyszerű választ ma sem adhatunk erre, a 19. században született „magyaros” művek, mint Johannes Brahms vagy ifjabb Johann Strauss egyes művei, különleges lenyomatát őrzik annak, hogy mit is gondoltak magyarnak a zeneszerzők a nemzeti öntudatra ébredés korában. Johannes Brahms még egészen fiatalon ismerkedett meg a magyar cigánybandák által játszott, Európa-szerte népszerű virtuóz stílussal a világhírű magyar hegedűművész, Reményi Ede zongorakísérőjeként. A Reményi fantáziáihoz improvizált zongorakíséretei hamarosan zenei anyanyelvévé váltak: gazdagon díszített dallamai, virtuóz stílusa nemcsak Magyar táncaiban, de hangszeres művei utolsó tételeiben is gyakran felismerhetőek. 1861-ben komponált g-moll zongoranégyese a klasszikus beethoveni-örökség tökéletes példája: lassan kibontakozó nyitótétele főtémáját fokozatosan fejleszti, majd részeire bontva építi újjá. A táncos lüktetésű Intermezzo jellegzetes brahmsi lassú tételhez vezet: éneklő lírai dallamát a középrész lendületes, ritmikus zenei anyaga ellenpontozza, ami a záró Alla zingarese rondó szabad, szenvedélyes és gazdagon díszített eleven futamaiban teljesedik ki. Nem véletlen, hogy közel nyolcvan évvel később, 1937-ben a kamarazene e ritkán játszott remekművét a Brahms harmónia-, motívum- és formaépítkezését csodáló Schönberg nagyzenekarra is átdolgozta, szigorúan a mester stílusában, gondosan betartva a Brahms által követett szabályokat.

Míg Brahms gyakran csak tételcímeiben vagy zenei gesztusaiban utal a magyaros stílusra, addig ifjabb Johann Strauss színpadon is megeleveníti a Monarchia „testvérnépeinek” karakterét: a Denevér magyar grófnői álruhát öltött Rosalindája, vagy a Jókai Mór kisregénye nyomán komponált Cigánybáró magyar szereplői igazán szerethető figurák, a bécsi világhoz hasonlóan eleven és emberi alakok. Zenéjüket ugyanakkor áthatja a verbunkos lendülete, a szenvedélyes dallamformálás, a gazdagon variált díszítés és a tánczene felszabadult életöröme – mindaz, amit a 19. századi közönség a magyar temperamentum sajátos zenei kifejezésének érzett. Strauss operettrészleteiben a Monarchia gondtalan tündérvilága elevenedik meg, melyet a „szép kék Duna” is összeköt. Strauss 1866-ban, elsőként férfikarra komponált örökzöldje ezúttal Szabó Miklós, a neves operaénekes szabadabb fordításában szólal meg, Geszthy Veronika vegyeskari átiratában, mely az eredeti német szövegből indul ki, ám líraibb, tartalmában magyarosabb eszméket közvetít.