A Szent István Filharmonikusok ügyvezető igazgatóját, művészeti vezetőjét az új évad kuriózumai mellett tehetséggondozásról, Brahms és Schönberg kapcsolatától, kortárs magyar ősbemutatókról kérdeztük. A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas karmester, Prima Primissima-díjas művész, Magyarország Kiváló- és Érdemes Művésze szerelemgyermekeiről is vallott.

– Az évad idén október 3-án indul, a Stephanus bérlet nyitányával. A bérlet alkalmain neves vendégművészek és fiatal tehetségek is helyet kapnak. Milyen elvek mentén épült fel az idei bérletsorozat?

– A Vigadóban az Őszi-Téli bérletünk második koncertjén, Mendelssohn: E-moll hegedűversenyét Vavrinecz András adja elő. A Müpában, Kovács János karmester vezetésével szólalnak meg Rachmaninov remekművei, köztük a II. zongoraverseny Pellet Sebestyén előadásában a Stephanus 2. bérletben. A Zeneakadémián Bruch: E-moll kettősverseny hegedűre és brácsára Kerényi Réka – Zárbok Zita tolmácsolásában lesz hallható a Gaudeamus 2. bérlet részeként. Csupán három koncertet emeltem ki, de már ebből is látható, az Istvánosok kezét nem engedjük el – legyenek bár világszinten jegyzett szólisták vagy zenekari művészek. A Szent István Filharmonikusok egyik vonzereje, hogy a tehetséggondozást nagyon komolyan veszi. A különleges tehetségek akár már növendék korukban beülhetnek a hivatásos zenekarba egy-egy koncert alkalmával, de pl. Berecz Mihály vagy Devich Gergely tizenévesen szólistaként debütáltak bérletes hangversenyeinken a Müpában. A kivételes lehetőség és megmérettetés óriási „lökést” ad a későbbi komoly művészi karrier alakulásában. Ez az egyik legfontosabb, amely nem csupán az idei, de valamennyi évad bérletsorozatának szervező elve.

– Az első koncert címe Brahms & Strauss – Variációk magyaros zenére. Brahms: g-moll zongoranégyesét (Op.25) miért Schönberg hangszerelésében adják elő?

– Arnold Schönberg egyik legnagyobb zeneszerző-példaképe Johannes Brahms volt. Számos írásában elemezte és növendékeinek tanította is az idősebb mester kompozíciós technikáit, brácsásként és csellistaként játszotta sok kamaraművét. Csodálta azért, ahogyan egészen kis motívumcsírákból nagy formákat, egész ciklusokat tudott építeni, és rendkívül merésznek és előremutatónak tartotta harmóniahasználatát és kifejezőerejét. Schönberg egy nagy tanulmányt is írt „Brahms, a progresszív” címmel, s e tanulmány első megfogalmazása után négy évvel, 1937-ben szimfonikus nagyzenekarra írta át Brahms 1861-ben keletkezett g-moll zongoranégyesét. Az átirat Los Angelesben, 1938 májusában rendezett bemutatóját Otto Klemperer dirigálta. Amikor két hónappal korábban a San Francisco Chronicle zenekritikusa megkérdezte Schönbergtől, hogy miért éppen ezt a művet választotta, és mi volt a célja az átdolgozással, így válaszolt: „Az okaim: 1. Szeretem a darabot. 2. Ritkán játsszák. 3. Mindig nagyon rosszul játsszák, mert a zongorista minél hangosabban játszik, annál jobb, és a vonósokból semmit nem lehet hallani. Egyszer már szerettem volna mindent hallani, és ezt elértem. A céljaim: 1. Szigorúan Brahms stílusán belül maradni, és nem messzebbre menni, mint amilyen messzire ő maga menne, ha ma élne. 2. Gondosan betartani és nem áthágni mindazokat a törvényeket, amelyeket Brahms követett…”

Schönberg több átiratot készített régi szerzők műveiből, s ezekkel összehasonlítva valóban szokatlanul „törvénytisztelően” kezelte Brahms zongoranégyesét: az eredeti kottaszövegen semmit nem változtatott, s az előadó-apparátus is nagyjából a brahmsi zenekarnak felel meg. A nagyzenekari átdolgozásnak kedvez a darab sűrű, szimfonikus jellegű zenei szövete és a klasszikus szimfónia-formát idéző négytételessége is, második tételként a scherzo helyét elfoglaló Intermezzóval, harmadikként a ¾-es Andante con motóval, s végül a virtuóz Rondo alla zingaresével, Brahms kamaraművei között az első magyaros hangvételű finaléval. Mint később Schönberg tréfásan meg is jegyezte, a zongoranégyes nagyzenekarra hangszerelésével tulajdonképpen „Brahms Ötödikjét” alkotta meg… Schönberg átirata a 20. századi szerző céljait tökéletesen megvalósította: áttetsző hangszerelése valóban minden szólamot, minden apró részletet hallani enged, s a hangzás gyakran zavarba ejtően idézi fel a nagy német mester szimfonikus művészetét. A hallgató sajátos érzéki csalódást él át: mintha szimfóniát hallana – de mégsem; mintha Brahms muzsikáját hallaná – de mégsem, hiszen a különböző zenetörténeti korok között igazából nincs átjárás, Schönberg nem Brahms reinkarnációja, s Brahms, ha szimfóniát akart volna írni, zenei anyagában és megformálásában is nyilvánvalóan egészen másképp koncipiálta volna a művet. Az átirat nem több és nem kevesebb annál, mint aminek szerzője szánta: briliáns zeneszerzői bravúr, a mai hallgató számára pedig izgalmas kuriózum.

– A Müpa mellett a zenekar a Zeneakadémián és a Vigadóban is jelen van a szezon során, ezek az ikonikus sorozatok ráadásul évek óta nagy sikerrel futnak. Mi a titka annak, hogy egy koncertsorozat ennyi idő után is meg tudja őrizni a frissességét és vonzerejét?

– Mivel a publikumnak zenélünk, törekszem a változatos műsorszerkesztésre – akár egy bérleten belül is –, de mivel számos alkalommal kérek fel vendégkarmestert, tőlük mindig megkérdezem, hogy mit szeretnének a legjobban vezényelni, mert őket nyilván az motiválja a legjobban. Ez már önmagában a siker záloga.

– Az idei évadban több kortárs magyar mű is helyet kapott a műsoron. Mennyire fontos a zenekar számára a kortárs zene és a mai magyar zeneszerzők támogatása, közvetítése?

– Rendkívül fontos, visszakanyarodva az első kérdéshez: ez is egy „szervező elv” a műsorterv, a bérletkoncepciók elkészítésekor. Az idei évadban 2027. január 30-án a Zeneakadémián is kortárs magyar ősbemutatóval jelentkezünk: kedves felfedezettem: Persányi Zsófia saját Zongoraversenyét adja elő, majd ugyanott május 23-án újabb két ősbemutató: Dubrovay László: Laudate tárogatóra és vonósokra; valamint Concerto fagottra és vonósokra. Csupán két példa a múltból: az 1988-as Tavaszi Fesztiválon játszottuk először Lajtha László: Missa in diebus tribulationis vagyis Mise a szorongattatás napjaiban című 1950-ben szerzett alkotását, amely egy betiltott mű volt. Jómagam leírhatatlanul megtisztelve éreztem magam: önmagában az a tény, hogy – ősbemutatóként – a mi tolmácsolásunkban szólalhatott meg, ráadásul a Mátyás templomban, ahol családja, felesége, két külföldön élő fia jelenlétében (egyikük agykutató és Amerikából, másikuk rákkutató és Angliából utaztak haza), kelt életre-hangra Édesapjuk szívszorító miséje – egy életre szóló ajándék. Ránki Györggyel a 80-as évek közepétől kezdtünk együtt dolgozni. 1991. augusztus 29-re datálva írt nekem egy kantátát, a címe: Jézus panasza. Ez a darab sokat elmond a szerzőről, a művészetről alkotott hitvallásáról. Baritonszólóra, vegyeskarra és szimfonikus zenekarra íródott, a mű alapjául a lübecki Dóm oltárképének felirata szolgált, amely a szenvedő Jézus gondolatait dolgozza fel. A Magyar Rádió legendás 6-os stúdiójában vettük fel Bede Fazekas Csabával. Ezek a megtörtént események nem egyszerűen emlékezetesek. Felfoghatatlanok.

– Ennyi év és ennyi koncert után mi az a személyes élmény vagy pillanat, ami a legnagyobb örömet adja egy-egy új évad elindításakor?

– Minden pillanat. Azonban Önnek elárulom, van két szerelemgyermekem: a tavalyi évadban a 15 éves Felfedezőúton-sorozatunk jubilált, 2027-ben a 30 éve futó Pastorale-sorozatunk. A „missziót” azzal a céllal indítottuk útjára Solymosi-Tari Emőke alkotótársammal (a sorozatok állandó szerkesztő-műsorvezetője – a szerk.), hogy élményszerű módon hozzuk közel a művészeteket – elsősorban a zenét, de a társművészeteket is – a célzott korosztályokhoz. A Szent István Filharmonikusok évente két alkalommal rendezi meg összművészeti Felfedezőúton sorozatát Budapest négy kerületében (XIII., XIV., XV., XVI.), megszólítva a nagycsoportos óvódásoktól a gimnazáium végéig a diákokat. A fiatalok szervezetten, tanítási időben, térítésmentesen vesznek részt a hangversenyeken. Ez évi 78 koncert, évi 20 000 fiatal néző, a kezdetektől 150 000 ezer diák. Idén ősszel szeptember 22-től november 18-ig tart a 10-18 éveseknek szóló program „A „Szférák zenéje – Nap, hold, csillagok a művészetben” címmel.

A Pastorale családi program. Szintén összművészeti, ismeretterjesztő sorozat, célja: kulcsot adni a művészeti alkotások megértéséhez, melynek révén a közös kulturális élmény segít még jobban összekovácsolni a családokat. A Vigadóban idén februárban “A halhatatlan kedves avagy Beethoven és a magyarok”; márciusban „Felsütött a nap sugára avagy Tavaszi zsongás énekben, táncban; áprilisban „Veszélyes kísérlet avagy Hűségesek-e a nők?” júniusban pedig „Boldog születésnapot! avagy 30 éves a Pastorale-sorozat” címmel fut a széria. A cél túlmutat az egyszeri élményen: közönséget nevelünk, ízlést formálunk, mert hosszú távon szeretnénk hozzájárulni közönségünk lelki gazdagodásához.

A Szent István Filharmonikusok értékteremtő és ifjúságnevelő munkáját 2000-ben Magyar Örökség-díjjal jutalmazták.

https://papageno.hu/Istvanosok