Keszler György fagottművész a hazai zenei élet emblematikus alakja volt. Harminc éven keresztül a Magyar Állami Operaház Zenekarának első fagottosaként játszott, pedagógiai munkássága azonban még előadóművészi pályáján is túlmutatott: közel fél évszázadon át oktatott közép- és felsőfokú intézményekben. Életének utolsó szakaszában a Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskolában dolgozott, ahol 2025-ben egy termet is elneveztek róla.

1936. január 17-én született a Baranya megyei Lánycsókon német nemzetiségi családban. Először tangóharmonikázni tanult, és olyan tehetséges volt benne, hogy esküvőkre és más összejövetelekre is eljárt zenélni egy kisebb együttessel. Egy idő után azonban megelégelte az éjszakai életet, és egyre ritkábban fogadott el felkérést, de a harmonikázás végigkísérte az életét. A hangszernek köszönhetően egy magyar filmben, Mészáros Márta Örökség című alkotásában is szerepelt.

Fagottozni 17 éves korában kezdett Dulánszky Rajmundnál, és 1963-ban szerzett diplomát Pécsett a Liszt Ferenc Egyetemi Tanárképző Intézetében. Még hallgató volt, amikor felvételt nyert a Pécsi Nemzeti Színház Zenekarába, melynek egészen 1966-ig oszlopos tagja maradt. Művészi munkájával párhuzamosan a pedagógiai pálya felé is fordult: 1965-től kezdődően több mint két évtizeden át, 1987-ig volt a Pécsi Zeneművészeti Szakközépiskola meghatározó és nagy hatású tanáregyénisége.

Életének következő jelentős állomása Budapest volt, ahol 1966 és 1996 között játszott a Magyar Állami Operaház Zenekarában, túlnyomórészt első fagottosi pozícióban. Zenekari pályafutását hatvanéves korában zárta le, és utána zenészként már nem vállalt alkalmi munkákat sem.

1987-ben a tanári székhelyét is áttette Pestre, ugyanis a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Tanárképző Intézetének oktatója lett, 2007-től, nyugdíjazása után pedig az egyetem Fagott Tanszékének főiskolai docenseként dolgozott tovább. Emellett rendszeresen járt mesterkurzust tartani az ausztriai Raumbergbe.

Keszler a hazai fagottoktatás megkerülhetetlen alakjává vált mintegy fél évszázados pályafutása során. A magyar fagottosok generációinak egész sorát nevelte ki, így ha ma körülnézünk a szimfonikus zenekarokban, szinte alig találunk olyat, aki ne az ő növendéke lett volna. Olyan jelentős fagottművészeket képzett, mint például Vajda József, Zseni Nándor, Hartenstein István vagy Herpay Ágnes.

Hartenstein István – a Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola tanára, a Magyar Állami Operaház szólófagottosa – Pécsett volt Keszler növendéke, később pedig kollégák lettek az Operaház Zenekarában és az István konziban is. „Technikailag és zeneileg is nagyon magas színvonalat képviselt. Akik hozzá jártak, a későbbiekben biztosan megállták a helyüket a pályán. Volt egy nagyon jó mondása: egy tanár tudását nem az határozza meg, hogy egy tehetséges növendékből mit tud kihozni, hanem hogy egy közepes tehetséget hogyan tud egyik szintről a másikra eljuttatni” – idézte fel Hartenstein, aki azt is hozzátette, hogy Keszler erőteljes személyiség volt a tanári karban is, mindenki adott a véleményére.

Herpay Ágnes – a Pécsi Tudományegyetem habilitált docense és a Pannon Filharmonikusok korábbi fagottművésze – ugyan nem intézményi keretek között járt Keszlerhez, de így is nagyon sokat köszönhet neki, mivel a zeneakadémiai felvételi vizsgájára segített felkészülni a legendás pedagógus. Herpay így emlékszik vissza rá: „Nagyon szerette minden növendéke, mert jóságos és egyben humoros volt, sokat lehetett vele nevetni. Ugyanakkor szakmailag megkövetelte, hogy az adott darab a megfelelő művészi szinten szólaljon meg. Keveset magyarázott, sokkal inkább testbeszéddel mutatta meg, hogyan kell helyesen játszani.”

Keszler meghatározó hatást gyakorolt Bettermann Jákob életére is, aki egy fiatalabb generáció képviselője, és jelenleg a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának fagottművésze. Bettermann közép- és felsőfokon tanult Keszlernél, így ő indította el a zenei pályán. „A tanár úr alapozta meg bennem azt a fajta hozzáállást, munkamorált és érzékenységet, amit egy professzionális zenésznek ki kell alakítania. De azt is fontos kiemelni vele kapcsolatban, hogy nagyon empatikus volt mindenkivel. Ezt igyekszem én is továbbvinni a tanításban és az élet más területein is” – mondta el Bettermann.

Záborszky Kálmán, a Szent István Filharmonikusok igazgatója is emlékeit idézi: „Amikor még a 60-as években első fagottos volt az Operaházban, sokat hallottam őt játszani. A Zeneakadémia pécsi tagozatán tanított – ahogy én is –, de soha nem találkoztam vele, egyszerűen nem jött ki a terméből, folyamatosan tanított! A sors azonban úgy hozta, hogy a pécsi pályaudvaron a pesti vonatra várakoztam, hát látom, hogy ott áll egy ember fagottal a kezében. Mondom magamnak: Ő csak a Keszler lehet! Odamentem hát, bemutatkoztam, és abban a pillanatban felkértem az Istvánba, amelynek akkor igazgatója voltam. Kivételes, nagyszerű „leigazolás volt”: azért, hogy a zeneiskolában és a konziban is át tudja adni a tudását, beszereztünk a kicsiknek quint, quart, gyermek kiskezes fagottokat, és természetesen professzionális fagottokat a konzisoknak. Keszler a növendékeit is az Istvánba hívta, és kifejlesztette nálunk Magyarország legnagyobb fagott tanszakát. Jelentősége talán csak Ujházyhoz mérhető: neki az ország legjelentősebb hangkultúra tanszékét köszönhetjük.”

Keszler a 2015/16-os tanév végéig tanított a Zeneakadémián és az István konziban. Egyre rosszabbodó egészségi állapota már nem tette lehetővé, hogy tovább dolgozzon. 81 esztendős korában, 2017. február 11-én hunyt el Budapesten.

Életművét Bartók Béla–Pásztory Ditta-díjjal és Artisjus-díjjal ismerték el. A Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskolában végzett munkája előtt tisztelegve pedig az ő nevét viseli a Zeneház egyik terme 2025 óta.