Istvánosok 1. - Balog Benedek: „Nagyon összetartó közösség várt engem”

Hatévesen kezdtem csellózni, és nagy szerencsém volt, mert egy igazán kiváló csellótanárhoz, Antók Zsuzsannához kerültem. Mire felső tagozatos, olyan hatodik-hetedikes lettem, már teljesen biztos voltam abban, hogy zenész szeretnék lenni. Nagyon hamar egyértelművé vált számomra, hogy az Istvánban szeretnék továbbtanulni – azt hallottam sok növendéktől, hogy a legjobb konzi az egész országban – és az, hogy csupán két percre lakom innen, már csak a ráadás volt.

Még a tanulmányaim megkezdése előtt rengeteg jót hallottam az intézményről: leginkább a társaságot dicsérték, hogy itt nagyon összetartó és támogató közösség vár engem, és zeneileg is nagyon színvonalas. Ráadásul arról is híres volt az iskola, hogy a közismeret-oktatás is kiemelkedően jó, így az érettségire is tökéletesen felkészít.

A későbbi évek maximálisan igazolták ezeket a híreket: a társaság, a közösség egyből nagyon megfogott, hihetetlenül könnyen be tudtam illeszkedni, és közismereti szempontból is tényleg erős itt az oktatás – nyilván ez azt is jelenti, hogy magasak az elvárások, sokat kell tanulni. De a legnagyobb élményt az jelentette, hogy nagyon jó, összetartó társaság alakult már az első pár év alatt is.

Az Istvánban Varga István lett a csellótanárom, aki rengeteget dolgozott velem, és számos versenyre is felkészített. Feltétlenül úgy érzem, hogy tőle tanultam a legtöbbet.

A Szent István Filharmonikus Zenekarban játszani meghatározó élmény számomra

– már meg sem tudom mondani, hány koncerten játszottam, de muzsikáltunk a Müpában és a Zeneakadémia Nagytermében is. Nagyon büszke vagyok arra, hogy 480 fiatal muzsikus közül benne lehettem abban a körülbelül 100-ban, akik bekerülhettek a Concertgebouw ifjúsági zenekarába, ahogy nagyon rangos dirigensekkel csodálatos koncertműsorokat játszottunk. A felkészülés nem volt egyszerű: egyben kellett felvenni az összes zenei részletet – a zenekari részletekből igazán nehéz műveket kaptunk, és emellett még két szóló darabot is fel kellett vennem, de végül is csak sikerült.

Ami a lámpalázat illeti, a színpadon néha előfordul, de annyira nem szoktam izgulni – és sokkal inkább a fellépés előtt, mint a fellépés alatt. Vizsgák esetében hasonló a helyzet, mert próbálom úgy felfogni, hogy ez is csak egy újabb koncertlehetőség, és igyekszem nem arra figyelni, hogy most tanárok értékelnek engem, hanem próbálom a legjobbat kihozni magamból.

Nemrég tudtam meg és nagyon boldog vagyok, hogy felvételt nyertem a Berni Művészeti Egyetemre, ahol Denis Severin professzor úr fog tanítani. Ő már korábban is adott nekem órákat, és egy mesterkurzusán is részt vettem. Úgy érzem, hogy ezzel egy álmom vált valóra – egy újabb világszínvonalú zenekar a láthatáron. ( 2024. június)