Istvánosok 2. - Makovecz Pál: „A zenekar és az iskola közös gyökerekből származik”

1982 májusában kerültem ide az István zenekar tagjaként. Bő fél éve harsonáztam, messze nem voltam rutinos, képzett muzsikus, legnagyobb csodálkozásomra az első próba után Záborszky Józsi bácsi mégsem rúgott ki. Nem tudom, mit látott meg bennem. Hogyha egy dolgot kellene kiemelnem ebből a negyvenkét évből, ezt a csodálkozást mondanám, hogy hogy lehet, hogy én itt maradtam.

Nyilván nagyon elszánt voltam, nagyon szerettem volna megfelelni, de még nem voltam igazán alkalmas szimfonikus zenekari játékra, ő mégis megtűrt engem. És aztán úgy hozta az élet, hogy maradtam. Egészen a diplomámig itt maradtam, a szakgimnázium lett az első munkahelyem, tehát alapító tanár vagyok itt, 1990 óta dolgozom ebben az intézményben.

Az „Istvánosság” titka az lehet, hogy a Józsi bácsi azt tanította meg nekünk, hogy ha az ember az egyéni érdekét aláveti a közösség érdekének, ha az emberek összeadják az erejüket, akkor ez az erő nem összeadódik, hanem hatványozódik. Azt hiszem, hogy ez egyébként az élet minden területén igaz, de ő ezt rendkívül hitelesen és szavak nélkül tudta képviselni felénk.

Azt nagyon pontosan érzékeljük, hogy a XXI. század fiataljai egészen mások, mint amilyenek mi voltunk a 80-as évek elején. Nekünk könnyebb volt, még akkor is, hogyha ez az átkosban történt. Ott legalább volt egy teljesen tiszta ellenségkép. Míg ma nagyon nehéz ezt megfogalmazni, hogy valójában melyik a sötét és melyik a világos oldal, a kontúrok nagyon elmosódtak. Az egyik kulcs mindenképpen ez a teljesen világos értékközpontúság, illetve az, hogy minden idegszálunkkal a tehetségre koncentrálunk. A tehetségek megtalálására, támogatására, felemelésére, arra, hogy eltakarítsuk az útjukból az akadályokat, hogy teljes sebességgel tudjanak haladni a céljaik felé. Itt, az Istvánban ez érdekel minket valójában, és ebben egy kiváló eszköz az, hogy mi egy fedél alatt, szimbiózisban élünk egy hivatásos zenekarral, mert ez egy olyan perspektíva, amit egy átlagos iskola nem tud megmutatni. A zenekar meg az iskola közös gyökerekből táplálkozik. Szerves egység. Ha ebbe bekerül egy gyerek, akkor ezen a szamárlétrán végig tud menni. A kapott képzéssel pedig bárhol meg fogja állni a helyét.

A mentori program keretében a legjobbak beülnek a Szent István Filharmonikusok egy-egy koncertjére, és a Müpában vagy a Zeneakadémián igazi profik között élhetik meg azt a sikert, azt az életformát, amire készülnek. Ez szerintem megfizethetetlen.

Ennél jobb iskolát én pillanatnyilag nem ismerek a Tejútrendszeren belül.

Nehéz megjósolni a jövőt, de van egy jövőképünk Kálmánnal. Nem tudom, hogy ebben a tíz évben mennyi lesz a mi szerepünk, vagy hogy meddig leszünk itt. De szeretnénk folytatni ezt a töretlen fejlődést. Az lenne jó, ha jönnének azok a fiatalok, akik ezt a lendületet meg ezt az elhivatottságot továbbvinnék, amit én a Kálmántól meg az édesapjától megkaptam, és tovább tudnák formálni azt a jövőképet, ami nekünk most megvan. Tehát az a lényeg, hogy meglegyen a folytatás és meglegyen ugyanaz az intenzív jövőkép ami előrevisz.