Istvánosok 34. - Lajkó István: „Büszke vagyok, hogy Istvánosnak mondhatom magam"

A 70 éves Szent István Filharmonikusok jubileuma kapcsán elindított Istvánosok blogunk soron következő bejegyzésében Lajkó István Junior Prima díjas zongoraművészt kérdeztük iskolás éveiről.

Gyerekkoromban Záborszky József vezényletével többször volt alkalmam hallani a zenekart a Stefánia úti művelődési házban, ahol édesapám dolgozott. Később, amikor a konziban tanultam, többször volt alkalmam a zenekarban is játszani – illetve a zenekarral is, mert a Tücsökzenekarral játszottam életemben először zongoraversenyt, Mozart 414-es A-dúr zongoraversenyét, amit Horváth Gábor vezényelt.

Záborszky József rendszeresen jelen volt a próbákon. Minden nap bent volt, mindig figyeltük, hogy mikor jön ki a folyosóra. Az egész iskola lelke volt tulajdonképpen, összefogta a közeget a jelenlétével, és aztán természetesen a fia, Kálmán is, akivel szintén volt alkalmam együtt muzsikálni már fiatal zeneakadémistaként. Grieg a-moll zongoraversenyét játszhattam a Szent István Filharmonikusokkal, később egy Ravel-zongoraversenyt, legutóbb pedig Rachmaninov második és harmadik zongoraversenyét is.

Ez a frissesség és közösségteremtés minden együttesben jelen volt, a Tücsökzenekarnál is, a nagy szimfonikus zenekarnál is. Amikor itt tanultam, részt vehettem énekkari tagként Orff Carmina Buranajának előadásában – és konkrétan emlékszem a pillanatra, amikor a férfikari tételt Záborszky Kálmán személyesen mindenkitől, egyenként kikérdezte. És meg is kérdezte, amikor felmondtam, hogy ezt most tanultam-e meg. Óriási élmény volt a Nemzeti Sportcsarnokban énekelni.

Zongoratanárom, Kőrösiné Bellák Erzsébet egyszer feladott egy Chopin-polonézt: nagyon tetszett nekem, a következő órára elhoztam, és onnantól kezdve exponenciálisan elindult bennem a művészi pálya és a zongorázás iránti érdeklődés.

Mellette meg kell említsem Solymosi-Tari Emőkét, aki zenetörténeti órákat tartott nekünk, Csuha Gabriellát, akitől többek között zeneelméletet, szolfézst tanultam, de itt volt például Ujházy László is, aki a hangkultúra szakot alapította meg. Záborszky Kálmán mindig jelen volt, kérlelhetetlen minőség iránti szigorával és egyben humánumával mindig követte a fejlődésünket. Az egész iskolát hihetetlen egységgé kovácsolta össze és mindig vitte előre. Ez a mai napig meghatározza a zene iránti hozzáállásomat, és

nagyon büszke vagyok arra, hogy Istvánosnak mondhatom magam, és hogy itt tanulhattam.

Tanárként véleményem szerint a legfontosabb dolog, hogy amint felfedeztük a zenei tehetséget valakiben, ami lehet egy mozzanat, egyfajta különleges képesség vagy érzékenység a zene iránt, azt óvjuk, és mellette vértezzük fel minden tudással, ami által a tehetsége még több lesz, de amit felfedeztünk benne, az sértetlenül megmaradjon. Ne próbáljuk meg megváltoztatni, befolyásolni, hanem olyan eszközöket adjunk a kezébe, akár technikailag, akár zeneileg, amiket mi is tanultunk, és amit ő hasznosan tud a saját művészete érdekében használni.