Istvánosok 38. - Dóczi Áron: „A karmesterektől rengeteg csodás élményt kaptunk”

Miután a budapesti Zeneakadémiát elvégeztem, egy hároméves svájci posztgraduális képzés után újra hazaérkeztem Budapestre. Záborszky Kálmán, Ménesi Gergely és Horváth Gábor – ők hárman voltak akkor is és most is az István zenekar vezető karmesterei – meghallgattak, és örömmel vártak engem. Ez volt életem első becsületes, rendes állása.

Körülbelül fél évig játszottam a tuttiban, majd Záborszky Kálmán azt mondta, hogy mától kezdve más dolgom lesz: koncertmester leszek, és előre ültetett. Így lettem az István zenekar koncertmestere, ami óriási megtiszteltetés és öröm volt, fiatal pályakezdőként nagy energiákkal és lelkesedéssel láttam neki a munkának. A zenekarnak ebben az időben elég vegyes összetétele volt. Ültek a zenekarban diákok, konzisok is talán, jó páran zeneakadémisták, és néhány amatőr is, bár nem túl sokan. Amikor egyre több végzett muzsikus került a zenekarba, akkor szép lassan, de el kellett búcsúzni tőlük, mert azt a munkamennyiséget és elvárást, ami egy profi zenekarban természetes, azt ők már nem tudták vállalni.

Különleges varázsa van ennek a helynek. Itt van Budapesten, nem kifejezetten belváros, de közel mindenhez, egy kis sziget – és igazán otthonos közösség. Hogy ez a családiasság miként jött létre, nem tudom, de úgy sejtem, hogy már Záborszky Józseffel született meg, és aztán a fia, Kálmán vitte tovább. Minden karácsonykor volt egy összejövetele a zenekarnak, és emlékszem egy alkalomra, amikor a Zémann Laci barátom, aki rendszeresen jár vadászatokra is kürtölni, hozott vaddisznóhúst, és az abból készült pörkölttel vendégelte meg az egész zenekart.

A karmesterektől rengeteg csodás élményt kaptunk,

csak hogy párat megemlítsek: Kocsis Zoltán, Kovács János, Medveczky Ádám, Antal Mátyás, Baráti Kristóf, Dénes István. Amikor egy-egy ilyen személyiség megjelent, akkor harapni lehetett a csöndet, annyira itta minden zenész a szavaikat. Volt hét, amikor Kocsis nálunk vezényelt minden este, és ugyanazon a héten én egy másik zenekarban ülve is vele próbáltam – ott délelőttönként voltak a próbák –, és úgy éreztem, hogy velünk sokkal szívesebben, hihetetlen koncentráltsággal és kedvvel dolgozott. Szerintem ő is érezte azt, hogy milyen nagy igény van az ő jelenlétére, tudására.

Bár már nem vagyok állásban az István zenekarnál, de azóta is nagy örömmel jövök vissza, és minden évben egy-két koncerten muzsikálok. Legutóbb például a versenygyőztesek koncertje volt, amin nagy örömömre a fiam is játszhatott velünk.