Istvánosok 44. - Hepke András: „Záborszky József kiváló kapcsolatteremtő volt"

Már édesapám, Hepke Péter is részt vett a ‘60-as, ‘70-es években zongorista szólistaként a zenekar koncertjein. Édesanyám pedig gyermekorvos volt, ezért szép lassan a Záborszky család háziorvosa lett: tőle kértek tanácsot, meg rendszeresen vendégeskedtek náluk a szüleim. Sőt, az egyik testvérem születésénél pont náluk folyt el anyám magzatvize, úgyhogy ott a kisgyerekek még nevetgéltek is, mert nem tudták, hogy miről van szó.

A nagybátyám, aki építész, az építészzenekarban szintén találkozott Záborszky Józseffel, ami az egész életére hatással volt, hogy micsoda energiával szervezte meg a mérnököknek az amatőr zenekarát, ahol Beethoven-szimfóniától kezdve mindent eljátszottak, amire semmi esély nem lett volna, ha Záborszky József nem az a személyiség, aki.

Mai szóval azt mondhatnánk rá, hogy autisztikus, mert ha egy dologra rákoncentrált, akkor ott nem volt kifogás. Ha háború tört ki, a koncert akkor is lement.

Rendelkezett vízióval és szervezési készséggel, emellett kiváló kapcsolatteremtő volt. Remek memóriája volt, mindenkiről mindent tudott:

ki mire képes, kit mire lehet használni, kinek a családjában van olyan, aki a zenekar érdekében tud cselekedni. Egy olyan hadvezér volt, aki gyakorlatilag abban az időben bármit meg tudott valósítani.

Az 1980-as években kerültem be a zenekarba, mert Záborszky Kálmán megtudta, hogy én nagybőgőzök, és mondta, hogy ha tényleg akarom csinálni, akkor jöjjek el Zuglóba, itt van Schunk László, aki nagyon jó tanár, és ha úgy látják, mehetek a zenekarba is. Mivel kamaszkoromban gőzöm nem volt, hogy én akarok-e bármit is csinálni, ezért így lett: elmentem Schunk tanár úrhoz órára, és hamar bekerültem a középső zenekarba, ahol éppen Debussy Kis szvitjét játszottuk. Pár hónapig ott voltam: az már maga egy hatalmas iskola volt, hogy az ember nemcsak otthon gyakorol nagybőgőt, és próbál tisztán és pontosan játszani, hanem elkezdi figyelni a mellette állókat, az egész zenekart. Borzasztó erős húzóerő volt az is, hogy olyan műveket játszottunk, ami értelmet adott a zenetanulásnak.

Aztán ott voltak a táborok, az operás és nem operás bérletsorozatok – valamint Józsi bácsi megszervezte, hogy sok fontos iskolában az évnyitón, évzárón mi játszhattunk. Megszámlálhatatlan, hányféle rendezvényen találta meg, hogy hol lehet a zenekarnak utat nyitni. Utána jöttek a turnék – maga a turnészervezés is óriási feladat volt, és ott is mindent megoldott. Volt olyan ausztriai zenei tábor az osztrákoknak, ahová a magyar zenekar nem tudott volna kimenni, ha nincs egy osztrák kapcsolat, aki valamennyire a finanszírozásban részt vesz. A magyar zenekar úgy ment ki, hogy mi vittünk egy embert, aki főzött, a zenekar tagjai pedig vitték a krumplit, paprikát, kolbászt meg mindenfélét.

Olyan szervezési ötletekkel és innovációval jött akkoriban elő, ami más embernek nem is jutott volna eszébe. Akármit megcsinált, és közben az emberekkel felnőttként bánt. Emlékszem, tizennyolc éves voltam, amikor egy visszaúton mondtam, hogy éjjel egykor leszállnék Bécsben, és másnap körülnéznék – megengedte, mert megbízott bennem.

Az intézményben nagybőgőt tanítottam nagyjából 1986 és 1992 között, most pedig vonós hangszerészként dolgozom és a Budapesti Operettszínház nagybőgőseként. Egy vonós hangszerész fő feladata a vonók karbantartása, a vonószőr cseréje, a vonótörések, a használatból adódó kopások javítgatása – meg persze a beállítási problémák, és a sérült hangszerek javítása. A turnék alatt a bőgőt sokszor leejtettük, néha a hegedűvel hasra estünk a színpadon. Ilyen szép feladatokat lát el a vonós hangszerész: a ripityára tört hangszereket újra használhatóvá teszi!