Istvánosok 5. - Dobos Sándor: „Nagyon hálás vagyok az öregnek”
Az Istvánhoz való egyik kötődésem a furulyázás, fuvolázás, a másik pedig az énekkar. ‘82-ben kerültem az István Gimnáziumba, énekkaros lettem. Abban az évben Kodály Budavári Te Deum volt az első félévben, a másodikban pedig Psalmus Hungaricus finnországi turné. Bekerültem az énekkarba, és 25 évig ez volt szívem egyik csücske a matek mellett. Úgyhogy ez gyönyörű szép emlék.
Az „Öreg” (Záborszky József – a szerk.) nagyon jóban volt a Ferencsikkel, úgyhogy egy meglepetéssorozattal fogadta. Belépett Ferencsik az István Gimnáziumba, a bejárati lépcsőnél fogadta a fuvolazenekar, és aztán minden egyes lépcsőfordulóban és emeleten volt egy kis meglepetés muzsika a számára. Fönt az énekkar fogadta, ahol annak idején a nővérem énekelt, még az István Franciska vezette énekkarban. És mi ott voltunk az egyik lépcsőfordulóban két szál gyertyával, az Orsi cimbalmozott, én pedig furulyáztam.
A fuvolazenekarnak nincs irodalma. Tehát a számoknak a nagy részét az „Öreg” hangszerelte, köztük Paganini Boszorkánytáncát. Az Operettszínházban a Kaáli vezényelte ‘79-ben, és hát ez egy nagyon nagy kuriózum volt szerintem akkor. Utána én a fuvolazenekarban nagyon sokáig játszottam, és az „Öreg” az Albinoni Adagiot, a Ravel Pavant, a Marosszéki táncokat, mindent hangszerelt nekünk két hárfára, két cimbalomra és fuvolákra, egy csoda volt önmagában. Képviselte azt a fajta őslendületet, megtörhetetlen erőt, hogy neki van egy küldetése, ő ezt képviseli és csinálja. A legintenzívebb munkakapcsolatban akkor voltam vele, amikor ‘83-ban bevett engem a nagyzenekarba. Tizenöt éves voltam. A második fuvolát fújhattam a Pinkert Laci mellett egy csomó számban. Csodálatos élmény volt, hogy hirtelen bekerültem egy szimfonikus zenekarba.
Utána rendszeresen vezényelt minket a kórusban is. Ebből a legemlékezetesebb számomra a ‘85-ös hatalmas nagy görögországi turné volt. Négy komplett vasúti kocsi állt be a Keleti pályaudvarra, abból kettőben volt a zenekar, kettőben az énekkar, és november elején elutaztunk Thesszalonikibe, ahol kiszálltunk, adtunk néhány koncertet. Utána továbbment ez a kocsisor Athénba, ott is volt néhány koncert. Minden koncertet az „Öreg” vezényelt, Verdi Requiemje volt. Nekem az „Öreg” vezénylése is maradandó élmény. Szerintem nagyon jó muzsikus volt, mindig törekedett arra, hogy „dirigálok, a kezem után gyertek”. Mindig életteli volt a zene, tehát soha nem éreztem mechanikusnak vagy megszokottnak, ami mondjuk egy tanárnál, akinek ez a mindennapja, egyfajta beszürkülést eredményezhet. Az Öregnél nem volt sztárolás: a zenekarban lehetett profi zenetanár, művészpalánta, és abszolút laikus is. Én például gimnazista voltam, aztán később az énekkarban matektanár, de ott volt az orvos, a kertészmérnök és az autószerelő is, és mindenki ugyanúgy az együttes része volt.
Az énekkarban a fölöttem és az alattam lévő generációkat is ismertem, velük együtt munkálkodtam. A zenekarban ott volt a fuvolistaszekcióban Szokolay Ádám, aki művész volt, ott voltam én, aki zeneiskolai tanuló voltam. Nagyon jó együttműködés és partnerség volt. Ha ezt az attitűdöt és ezt a partnerségi szemléletet az ember tovább tudja vinni a hétköznapjaiba, akkor azt hiszem, elmondható, hogy egy olyan magvetés zajlik itt, a Szent István zenei műhelyben, aminek a gyümölcseit nagyon sok helyen máshol is élvezhetik az emberek. Nagyon hálás vagyok az Öregnek, meg a Kálmánnak is, meg egyáltalán a Záborszky famíliának, hogy ezt az egészet irányította, szívét-lelkét beletette.
Amikor a gimnazista diákjaim jönnek hozzám szerenádozni, és kötetlenül beszélgetünk, gyakran mondom nekik, hogy az én matematikatanári repertoáromban nagyon sok olyan elem van, ami meghatározóan a zenekari vagy énekkari próbákról jött. A zene kinyitja az embert, elkezd általa valami áradni, és valami olyan megvalósulni, ami valahol benne van a kottában, de mégis mi keltjük életre. A matektanításomban is erre igyekszem törekedni: amikor matekpéldákkal foglalkozunk, abba a gondolkodásunk, az emberi oldalunk is valahogy beleszövődjön.
Az Istvános zenei műhelyben egy egészséges munkamorált és egy nagyon pozitív, segítőkész attitűdöt tanultam.
További híreink
Kovács Dénes, a világjáró művész és reformer rektor
Kovács Dénes hegedűművész a 20. századi magyar zenei élet egyik legjelentősebb és legnagyobb hatású alakja volt. Nagy szerepet vállalt a jövő hegedűseinek kinevelésében, így felsőoktatási tevékenysége mellett rendszeresen tartott mesterkurzusokat is a Szent István Zeneművészeti Szakközépiskolában.
https://papageno.hu/Istvanosok
olvass továbbDevich Márton: „Mindvégig megmaradtam a zene közelségében”
Devich Márton életében gyerekkora óta meghatározó szerepet tölt be a zene. Bár ő maga nem ezt a pályát választotta, zenei tudását kulturális újságíróként és a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek szolgálatában is kamatoztatta. 2016 óta a Bartók Rádió csatornaigazgatója. Fia, Devich Gergely csellóművész, aki a Szent István Király Zeneiskola és Zeneművészeti Szakgimnáziumból indulva jelentős sikereket ért el pályája során, már Istvános növendékként is. Devich Mártont életének fő állomásairól kérdeztük, és arról is beszélgettünk vele, hogy milyen jelentőséggel bír egy fiatal számára egy támogató zenei közeg.
https://papageno.hu/Istvanosok