Filharmonikusok logó
Hírek

Szirének éneke csendül fel a Pesti Vigadóban

Szirének éneke csendül fel a Pesti Vigadóban

Február első hétvégéjén kezdődik az idei Pastorale-sorozat, amelyet a Szent István Filharmonikusok és a Magyar Művészeti Akadémia közösen rendez. A Zene, tánc, kép – élmény, ismeret, öröm! mottójú különleges koncertsorozat célja közelebb hozni, érthetőbbé és átérezhetőbbé tenni a zenét és társművészeteit.

Február 1-én és 2-án a görög mitológia alakjai kelnek életre zenében és képekben a Pesti Vigadóban. A koncert első részében Gluck Orfeusz és Euridiké című operájának párizsi változatából hallhat részleteket a közönség, a főszerepet Kálnay Zsófia mezzoszoprán énekli.

Az előadás második részében Beethoven Prométheusz-nyitánya után Debussy nagyszabású zenekari triptichonjából, a Noktürnökből hangzik el a Szirének című zárótétel, majd Ravel Daphnis és Chloé című II. szvitjéből két tétel.

A hangversenyen ezúttal a Szent István Király Oratóriumkórus is fontos szerepet kap, a Szent István Filharmonikusokat Ménesi Gergely vezényli.

A közönség a meghívott vendégnek, Marosi Eszternek köszönhetően a felhangzó zenével azonos tematikájú, a művészettörténet különböző korszakaiból származó festményekben is gyönyörködhet. A zeneművekről ezúttal is Solymosi Tari Emőke mesél.

Az 1997 óta zajló sorozatot a Szent István Filharmonikusok és a Magyar Művészeti Akadémia közösen rendezi. A programokat Solymosi Tari Emőke Széchenyi-díjas zenetörténész szerkeszti és vezeti, aki a zene különböző műfajai mellett a társművészeteket is segítségül hívja.

A Zene, tánc, kép – élmény, ismeret, öröm! mottójú sorozat célja közelebb hozni, érthetőbbé és átérezhetőbbé tenni a zenét és a társművészeteket, valódi értéket közvetíteni magas minőségben, közösen megélhető örömöt adni a családoknak.

A sorozat több mint negyedszázada Zuglóban indult, de ez már a tizedik esztendő, amikor az előadásoknak a Pesti Vigadó díszterme ad otthont. Idén is ide várják a családokat négy hétvégén négy különböző programmal.

Az állandó szereplő az immár 71. évébe lépett szimfonikus zenekar, a Szent István Filharmonikusok, amelynek művészeti vezetője (és egyben a Pastorale-sorozat kezdeményezője) Záborszky Kálmán Kossuth-díjas karmester.

A sorozatban több XX. századi magyar zenés színházi darabot is előadtak már. Idén április 5-én és 6-án a Hamupipőke című opera legszebb részleteit mutatják be Gémes Katalin rendezésében, Horváth Gábor vezényletével.

Május 24-én és 25-én egy kiemelkedő zongoraművész-tanár, Belák Erzsébet öt Junior Prima díjas tanítványa lesz a főszereplő: Balog Alexandra, Berecz Mihály, Kiss Péter, Lajkó István és Szalai Molli. Fellép továbbá a legfiatalabb generációból Váray Domokos és a Szent István Filharmonikusok. A Mesternő és tanítványai című zongorakoncert második részében a zenekart Tassonyi Zsolt vezényli, aki maga is Belák Erzsébetnél tanult.

Június 21-én és 22-én immár másodszor lesz vendége a Pastorale-sorozatnak a Kossuth-díjas karmester, a régizene nemzetközileg is ünnepelt előadója, Vashegyi György. A Purcell Kórus és a Szent István Filharmonikusok élén (szólisták Szutrély Katalin, Komáromi Márton, Melkovics Zoltán) ezúttal Joseph Haydn Az évszakok című, a nép mindennapi életét megjelenítő oratóriumának részleteit vezényli, és mesél is közönségnek a remekműről – olvasható a közleményben.

További híreink

Egy szuggesztív hegedűművész, akinek a pályája kontinenseken ívelt át – Brenton Langbein élete
Egy szuggesztív hegedűművész, akinek a pályája kontinenseken ívelt át – Brenton Langbein élete

A 2025/26-os évad utolsó Istvánosok-blogbejegyzése Brenton Langbein munkássága előtt tiszteleg, és felidézi a művész több évtizedes kapcsolatát az István Zenekarral.

Olvass tovább
„Az a legfontosabb, hogy szép hangon játsszunk” – Interjú Makkos Noémi trombitaművésszel
„Az a legfontosabb, hogy szép hangon játsszunk” – Interjú Makkos Noémi trombitaművésszel

Beszélgetés Makkos Noémi trombitaművésszel az Istvános évekről, külföldi tapasztalatairól és a női rézfúvósok helyzetéről.

https://papageno.hu/Istvanosok

Olvass tovább