Istvánosok 19. - Dr. Benkő Szabolcs: „Záborszky Kálmán munkája és tanári jelenléte meghatározó az életemben”
Záborszky Józsefre nagy szeretettel emlékezem, most már úgy, mint alapító atyára. A kilencvenes években ismerhettem meg őt. A zenekart velem már előadáson nem vezényelte, viszont valahogy mindenhol ott volt mint egy nagy közösségépítő. Hol szólampróbát tartott, hol egyénileg foglalkozott valakivel, kikérdezést tartott, vagy egész egyszerűen csak pár szóval megszólított minket a próba előtt. Nem lehetett úgy részt venni egy ilyen próbán, hogy ne találkozzunk vele. Néhány kedves mondata mindenkihez volt.
Humoros emlékekként maradtak meg bennünk például az öltözködésre, hajviseletre tett megjegyzései. Most, utólag érzem azt, hogy ezekkel is nevelt, hiszen a színpadi megjelenés is fontos.
Záborszky Kálmán munkája és tanári jelenléte meghatározó az életemben, példakép számomra.
Nagyon sokszor eszembe jut a tanár úr. Például, hogy tudok-e olyan jó tanár lenni, mint amilyen ő volt. Nagy hangsúlyt fektetett a hangszerjáték a technikai megalapozására. Voltak közvetlenül a csellójátékhoz kapcsolódó tanácsai. Precízen megterveztük az órákat,mindenkinek volt egy kis füzete, amiben egyénileg vezette, hogy mit kell gyakorolnunk. Külön az etűdöket, az előadási darabokat és a koncerteket.
Igazgatóként is nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy tanítson és foglalkozzon velünk. Segített abban, hogyan érdemes beosztani az időt, hogyan kell memorizálni. Ez utóbbinak a jogi egyetemen is hasznát vettem.
Megoszlanak a vélemények arról, hogy a zenekar hasznos-e egy diáknak, főleg tizenéves korban. Nekem nagyon hasznos volt. Olyan karaktereket, olyan előadásmódokat tanultam meg, amiket csak zenekarban lehet elsajátítani. Maga az összhang és az együttjáték is fantasztikus volt egy határozott elképzelésű vezető, Záborszky Kálmán karmester alatt. A zenekarban az is nagyszerű, hogy a maga természetességénél fogva neveli a gyerekeket és a fiatal muzsikusokat.
A legfontosabb számomra mégis az élményszerűség volt. Ez egy életen át elkíséri az embert, engem is. A zene, az összhang és maga a közösség. Az „István-zenekarban” érződik az a fajta többlet, amit az életben egymás iránt is éreznek az „Istvánosok”. Összhang van köztünk, egy komoly közösséget sikerült itt építeni. Záborszky József és Záborszky Kálmán közösségépítő munkája elvitathatatlan.
További híreink
Záborszky Kálmán: „Az Istvánosok kezét soha nem engedjük el”
A Szent István Filharmonikusok ügyvezető igazgatóját, művészeti vezetőjét az új évad kuriózumai mellett tehetséggondozásról, kortárs magyar ősbemutatókról és személyes kötődéseiről kérdeztük.
https://papageno.hu/Istvanosok
Olvass továbbII. fagott próbajátékot hirdet a Szent István Filharmonikusok
A Szent István Filharmonikusok próbajátékot hirdet 2. fagott zenekari művész munkakörre-kontrafagott váltási kötelezettséggel, határozott idejű szerződéssel (2026/27-es szezonra).
A próbajátékra 2026. október 5-én, a Szent István Zeneház Záborszky József Hangversenytermében (1145 Budapest, Columbus u. 11.) 10:00 órától kerül sor.
Olvass tovább