Istvánosok 22. - Mericske Zoltán: „Istvánosnak lenni a világ nyolcadik csodája”

Ez a Záborszky József alkotta zenekar egy csoda! A születésnapján és a halála évfordulóján mindig megemlékezem róla, és megdöbbenek azon, hogy a befutott zenészek, akik a volt AHZ-ben és a legrangosabb szimfonikus zenekarokban játszanak, hasonlókat írnak róla. A barátaimmal többen mondjuk: ha nincs a zenekar meg nincs Záborszky József, akkor belőlünk nem lett volna semmi. Annyi embernek szerzett rengeteg örömöt, adott hasznos életcélt, a zene által sikerélményeket, koncerteket, külföldi utakat – nem beszélve a barátságról, a közösségről, amit kialakított, hogy amíg élek, nem felejtem el. Hálásak vagyunk, hogy bekerültünk az akkor még csak István Gimnázium zenekarába.

Jó barátommal, Schwimmer Jánossal, a Győri Színház operaénekesével nyolcadikos korunkban ismerkedtünk meg az első zenei táborban. Ott tanultunk meg igazából dolgozni. Arra, hogy egymásra figyeljünk, szeressük egymást.

A legjobb példa erre a jubileumi zenekar. Még mindig van egy-két alapító tag, akik hetven évvel ezelőtt játszottak a zenekarban. Micsoda óriási dolog! Én olyan büszke vagyok, hogy az ütőszenekarom, ha megérem, jövőre lesz harmincéves. Rádöbbentem arra, hogy körülbelül a negyedik generációt nevelem most. Minden évben karácsonyi sörözés van, amit valamelyik volt tanítványom trombitál össze.

Nekem úgy indult a karrierem, hogy üstdobot hangolni se tudtam. Valahogy meggyőztek, hogy menjek le a zenei táborba. Hát eléggé elkényeztetett gyerek voltam, gondolom, ez látszik is rajtam. Záborszky József zsebébe egy térzene koncert után a hires Latabár Kálmán fia, a Kislatyi, a koncertélmény meghatottságában egy borítékot csúsztatott 5 ezer forinttal, amiből az „Öreg” vett egy pár régi tekerős hangolású üstdobot.

Az volt a karrierem kezdete, hogy odajött, a kezembe nyomott egy üstdobverőt, hogy „komám, játsszál!”

Fogalmam nem volt semmiről, a térzenén játszottam először, és a Konrád Gyuri bácsi, a híres brácsaművész magyarázta el egyáltalán, hogy hogy kell számolni: ha van egy szám odaírva, hogy kettő, akkor két ütem szünet, meg ő magyarázta, hogy hogy kell hangolni az üstdobot.

1970-ben, amikor másodikos gimnazista voltam, meghívták a szimfonikus zenekart Svájcba egy nemzetközi ifjúsági zenekari fesztiválra. Mi voltunk az egyedüli szocialista zenekar. Nyugatra egy ideig csak ez az egy utunk volt. Aztán később már nagyon sok helyre utazott a zenekar.

Az NDK-ba menet mindig óriási volt a hangulat. Huszonnégy órás vonatút, rögtön elkezdtünk gitározni. Ez az, amit se megvenni nem lehet, se elmagyarázni. Ezt csak az tudja, aki ott van. És az, hogy kiengedtek egy ifjúsági zenekart 1970-ben, tulajdonképpen a világ nyolcadik csodája volt.