Filharmonikusok logó
Hírek

Liszt Ferenc Krisztus oratóriuma a Stephanus bérlet első koncertjén

Liszt Ferenc Krisztus oratóriuma a Stephanus bérlet első koncertjén

Liszt Ferenc Krisztus oratóriuma a Stephanus bérlet első koncertjén

A Stephanus bérlet első koncertjén Liszt Ferenc Krisztus oratóriumát adja elő a Szent István Filharmonikusok holnap 18 órakor a Müpában. A Krisztus oratórium a zeneszerző kései korszakának legnagyobb szabású műve, az életmű kiemelkedő alkotása. Az oratórium három részben mutatja be Krisztus életét a bölcsőtől a sírig („Karácsonyi oratórium”, „Vízkereszt után”, „Szenvedés és feltámadás”), és zenei nyelvezete az egyszerűtől fokozatosan válik egyre összetettebbé Krisztus életének drámai történései nyomán.

A   Szent István Filharmonikusok Liszt oratórium előadásán közreműködik Váradi Zita, Schöck Atala, Szappanos Tibor, Fátrai János, Szalai Ágnes, Kovács István, a Nemzeti Énekkar és a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Gyermekkara. Vezényel: Somos Csaba.

Liszt Ferenc életművének kiemelkedő alkotása

A Jézus születéséről szóló első részben még a gregorián dallamfeldolgozások dominálnak, míg a második rész legmegkapóbb jelenetében, a Csodában, kihasználva a szimfonikus zenekar lehetőségeit, képszerűen ábrázolja a tomboló vihart. A harmadik tételben éri el az érzelmi intenzitás legmagasabb csúcsát a zene, szívszaggatóan ábrázolja Krisztus kétségeit, és a Stabat Mater tételben a haldokló fiát sirató anya gyötrelmeit, amit végül éteri látomásként old fel a Krisztus mennybemenetelét hirdető középkori húsvéti himnusz és a dicsőséges Resurrexit tétel.

Mint közleményükben írják, az oratórium zeneileg korántsem nevezhető hagyományosnak. Liszt szakít a tradíciókkal, a személyes érzéseket előtérbe helyező zenedráma helyett a katolikus liturgiához szorosan kapcsolódó szövegek és imák legtisztább kifejezésére törekszik.

A gregorián egyszerűsége, a nagyromantikus zenei gesztusok és a kései Liszt tömör, szinte aszketikus zenei kifejezésmódja avatja a művet a 19. század egyik legkülönlegesebb alkotásává.

További híreink

Egy szuggesztív hegedűművész, akinek a pályája kontinenseken ívelt át – Brenton Langbein élete
Egy szuggesztív hegedűművész, akinek a pályája kontinenseken ívelt át – Brenton Langbein élete

A 2025/26-os évad utolsó Istvánosok-blogbejegyzése Brenton Langbein munkássága előtt tiszteleg, és felidézi a művész több évtizedes kapcsolatát az István Zenekarral.

Olvass tovább
„Az a legfontosabb, hogy szép hangon játsszunk” – Interjú Makkos Noémi trombitaművésszel
„Az a legfontosabb, hogy szép hangon játsszunk” – Interjú Makkos Noémi trombitaművésszel

Beszélgetés Makkos Noémi trombitaművésszel az Istvános évekről, külföldi tapasztalatairól és a női rézfúvósok helyzetéről.

https://papageno.hu/Istvanosok

Olvass tovább