Istvánosok 45. - „Nagyot álmodtunk" - Exkluzív interjú Záborszky Kálmánnal és Makovecz Pállal
Záborszky Kálmán: Az 1990-es években az István Gimnáziumban volt a zeneiskola központja, de kinőttük az ottani lehetőségeket. Már a rendszerváltás előtti időszakban lehetett látni, hogy a zuglói pártházra nem lesz szükség. Akkor kérvényeztük a magyar kormánynál, Antall Józsefnél ezt az épületet. Ugyanis édesapám az ötvenes években együtt tanított az Eötvös Gimnáziumban Antall Józseffel, és ő nagyon pozitív visszajelzést adott. 1992-ben megszületett a kormány határozata az épület átadásáról Zugló önkormányzatának, azzal a céllal, hogy a zeneiskolának, a szakközépiskolának és az együtteseknek méltó helye legyen.
Zugló felújította az épületet, kicsit átalakította, és 1994- ben beköltöztünk. Akkor még a nagyterem nem volt meg, csak a kisterem. Emlékezetes pillanat volt, amikor Boross Péter – miniszterelnökként – megnyitotta. A közönség soraiban ott ült Makovecz Imre is. Sosem felejtem el, amikor Boross Péter bejött, megállt Makovecz Imrénél és külön üdvözölte őt. Így kezdődött, és aztán rohamosan fejlődött az egész. Az, hogy most itt vagyunk, egy különleges csoda. Már több, mint egy évtizede közösen felvázoltuk a bővítés első koncepcióját.
Végül Makovecz Imre kitűnő tanítványai, Csernyus Lőrinc vezetőtervező és Fülöp Tibor építész tervezték meg az átfogó újjáépítést, amit Makovecz Pál vezényelt le. 2023-ban vissza is költözhettünk a Szent István Zeneházba, amit Lázár János építési és közlekedési miniszter adott át.
Makovecz Pál: Most már tizenhat együttesünk van a kezdeti négyhez képest – ez egy nagyon nagy intézmény. Több mint 200 pedagógust foglalkoztatunk, ehhez jön még a technikai személyzet, és több mint 1500 gyerek tanul nálunk az iskolában. Nem mindegyik a főépületben: a kerület több pontján általános iskolákban is működünk. Mind a tizenhat együttes itt próbál, itt folyik a szakgimnáziumi oktatás, és itt van a zeneiskolának a központja, ami csaknem egy egész emeletet foglal el. Egy ekkora intézménynek az adminisztrációja nagyon helyigényes. Igazság szerint nem sokkal a beköltözésünk után már láttuk, hogy ebben a területben óriási lehetőség van, a további fejlesztésekre nézve is nagyon komplex terveink vannak. Tudni kell, hogy Zuglóban nincsen nívós rendezvényhelyszín, se művelődési ház, se nagyméretű mozi, leszámítva a Honvédség kulturális központját.
Ebből következik, hogy szinte minden jelentős esemény a mi iskolánkban történik, a nagy koncertteremben, ami komoly terhet ró az intézményre. Régóta elgondoltuk, hogy azok a szép téglaépületek a közelünkben, amik jelenleg díszletraktárként működnek, tökéletesen alkalmasak lennének egy kerületi nagy rendezvénytér számára. Nagyot álmodtunk ide: egy teljes kampuszt, kollégiummal, rendezvény- és tornateremmel, szökőkúttal – ebből egy már megvalósult azáltal, hogy kibővítettük és felújítottuk a Szent István Zeneház épületét.
Záborszky Kálmán: Ez egy több évtizedes álmunk, amire nagyon nagy szükség lenne. Nemcsak nekünk, hanem Zuglónak is – egy kulturális központnak óriási vonzása van. Huszonhárom évvel ezelőtt letették a Müpa alapkövét – meg is épült. Felújították a Vigadót, a Zeneakadémiát, az Operaházat, megépült az Eiffel Műhelyház, a Magyar Zene Háza, és bizony óriási lehetőség lenne, ha a mögöttünk látható épületsor ehhez a zenei komplexumhoz tartozhatna. Ha kérhetnénk bármit, csak azt kérnénk: víziónk változzon a közeli jövőben avizóvá!
További híreink
Minden tanítványát gyermekeként szerette – Vermes Mária emlékezete
Vermes Mária sokoldalú művészként a barokktól a kortárs zenéig alkotott, pályáját végigkísérte a tanítás. Élete utolsó szakaszában a Szent István Konzervatórium vonós tanszakát vezette.
https://papageno.hu/Istvanosok
Olvass továbbTomasz Máté: „Ami igazán fontos számomra, az a tiszta muzsikálás”
A Szent István Filharmonikusok Gaudeamus hangversenysorozatának kiemelt eseménye a május 10-i Zeneakadémia-i koncert, ahol Antonín Dvořák h-moll gordonkaversenye hangzik el. A szólista Tomasz Máté csellóművész, akivel pályájáról, a zenekari munkáról és Perényi Miklósról is beszélgettek.
https://papageno.hu/Istvanosok
Olvass tovább