Aki nélkül másként szólna a fagott – Emlékezés Keszler Györgyre
Keszler György fagottművész a hazai zenei élet emblematikus alakja volt. Pályája végén a Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnáziumban tanított, ahol munkássága elismeréseként 2025-ben egy termet neveztek el róla.
Medveczky Ádám: „Nem magunk körül forog a világ”
Beszélgetés többek között a karmesterség lényegéről, az újabb zenész generációk kineveléséről, valamint egy számára igen kedves januári koncertről is, amelyen a Szent István Filharmonikusokat vezényli a Zeneakadémián.
NEXON - Az ajándék közös, döntsünk róla együtt
A NEXON-nál már hosszú évek óta hagyomány, hogy az év végén összesen 4 millió forinttal támogatnak négy társadalmi szervezetet. A Szent István Filharmonikusok már több éve részese lehet ennek a kezdeményezésnek.
Banda Edéről – személyesen
Banda Ede, a 20. század egyik legjelentősebb magyar csellóművésze. Széles körű előadói és pedagógiai tevékenysége mellett annak is szentelt időt, hogy szólistaként lépjen fel a Záborszky József által alapított ifjúsági zenekarral. Banda Edére veje, Batta András zenetörténész, a Magyar Zene Háza ügyvezetője emlékezik cikkünkben.
Másfél évtizede tartja Felfedezőúton művészeti beavató sorozatát a Szent István Filharmonikusok
A Szent István Filharmonikusok 2011 óta minden év őszén és tavaszán tartja Felfedezőúton-sorozatát a zuglói Szent István Zeneház hangversenytermében. A beavató koncert elsősorban a klasszikus zene és a táncművészet segítségével igyekszik megismertetni a művészet értékeit a fiatal közönséggel: jövő tavasszal az ötszázadik előadásukat rendezik meg.
Záborszky Kálmán Prima Primissima díjas!
Magyar zeneművészet kategóriában Záborszky Kálmán karmester, gordonkaművész, a Szent István Filharmonikusok igazgatója vehette át a kiemelkedő elismerést.
A Szent István Filharmonikusok a magyar zenekultúra szolgálatában
Záborszky Kálmán karmesterrel beszélgettünk a a Szent István Filharmonikusok jelenéről, múltjáról és jövőjéről.
Mester & MesterTársai: Medveczky Ádám és Záborszky Kálmán
Medveczky Ádám 2016-ban kapott Prima Primissima díjat Magyar zeneművészet kategóriában, Záborszky Kálmán már biztosan Príma díjas, 2025. december 5-én este tudjuk meg, idén kit választ a közönség, és kik lesznek a Primissimák. A fotózásukon jártunk – és csak hallgattuk őket.
December 3-án éjfélig szavazhat!
Ön is segíthet eldönteni, ki legyen idén a Közönségdíjas. Ehhez csupán annyit kell tennie, hogy a 30 jelölt közül kiválasztja a kedvencét, és az ő kódját elküldi SMS-ben a +36-70-707-7000-es telefonszámra!
A koncertmester az origó – Interjú Dóczi Áronnal
Dóczi Áron hegedűművész, a Szent István Filharmonikusok korábbi koncertmestere, ma a Magyar Állami Operaház Zenekarának szekund szólamvezetője, de továbbra is fellép Záborszky Kálmán együttesével. December 14-én Szarvason adnak közös koncertet, ahol Dóczi Áron egyszerre lesz szólista és koncertmester.
Kovács Dénes, a világjáró művész és reformer rektor
Kovács Dénes hegedűművész a 20. századi magyar zenei élet egyik legjelentősebb és legnagyobb hatású alakja volt. Nagy szerepet vállalt a jövő hegedűseinek kinevelésében, így felsőoktatási tevékenysége mellett rendszeresen tartott mesterkurzusokat is a Szent István Zeneművészeti Szakközépiskolában.
Devich Márton: „Mindvégig megmaradtam a zene közelségében”
Devich Márton életében gyerekkora óta meghatározó szerepet tölt be a zene. Bár ő maga nem ezt a pályát választotta, zenei tudását kulturális újságíróként és a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek szolgálatában is kamatoztatta. 2016 óta a Bartók Rádió csatornaigazgatója. Fia, Devich Gergely csellóművész, aki a Szent István Király Zeneiskola és Zeneművészeti Szakgimnáziumból indulva jelentős sikereket ért el pályája során, már Istvános növendékként is. Devich Mártont életének fő állomásairól kérdeztük, és arról is beszélgettünk vele, hogy milyen jelentőséggel bír egy fiatal számára egy támogató zenei közeg.
https://papageno.hu/Istvanosok